A Kótaji Református Egyházközség rövid története
Nehéz feladat összefoglalni közel 500 év történetét, mert bizony a Kótaji Református Egyházközség lassan öt évszázados múltra tekint vissza!
A 15. és 16. században végbemenő gazdasági, társadalmi és politikai változások, a reneszánsz és a humanizmus eszméinek elterjedése következtében megváltozott a vallással kapcsolatos magatartás. A világ fejlődésének több fontos tényezője, egymással szoros együtthatásban indította be ezt a folyamatot. Ilyen tényezők voltak a könyvnyomtatás feltalálása, a nagy földrajzi felfedezések, a világnézet bővülése, de mindennél fontosabb volt a tudományok és művészetek 15. századi újjáéledése.
1517. október 31-én Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és ezzel kezdetét vette a reformáció. A hitújítással kapcsolatos mozgalom Nyugat-Európában a katolikus egyház „hibáinak” bírálatával és azokra való válaszként indult el. A könyvnyomtatás és a reformáció térhódítása lehetővé tette a Biblia-fordítást, valamint a Biblia-olvasás terjedését. Magyarországon 1541-ben Sylvester János volt az első, aki elkészítette az első teljes, korszerű, tudományos kritikát kiálló magyar Újszövetség-fordítást, amely az első hazai nyomdában készült magyar nyelvű könyvünk. Az első teljes, az eredeti nyelvekről való magyar Biblia-fordítás, az úgynevezett Vizsolyi Biblia, amely Károli Gáspár munkája 1590-ből.
Luther Mártonnal egy időben Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban is elindította új, független vallási mozgalmát. E mozgalmak tagjait, a pápasággal szembeni tiltakozás, vagyis protestálás miatt protestánsoknak nevezték. A reformáció egyes irányzatainak szétválása a különböző protestáns egyházak, felekezetek kialakulásához vezetett. Ezek közül az evangélikus (lutheránus) és a református (kálvinista) egyház a legismertebbek.
Az egyháztörténeti források 1547-re teszik a reformáció térhódítását vármegyénkben. Kótajban, vagy – ahogy akkoriban nevezték – Keresztút községben akkor már régóta állt egy középkori templom, amely a reformáció terjedésével jutott a helvét hitvallásúak birtokába. Egy ebből az időből fennmaradt forrás szerint a keresztúti lelkész fizetése 40 forint volt. Azonban vészterhes idők voltak ezek! Az 1526-os mohácsi vész és a török hódítás következtében 1541-ben az ország három részre szakadt, Keresztút pedig a Habsburgok uralta királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség ütköző zónájában feküdt. A törökök ugyan nem hódoltatták meg a területet, de gyakori rablótámadásaikkal szétzilálták a gazdasági életet: 1554-ben és 1567-ben pedig kétszer is felégették a falut.
Mindezek ellenére volt lelkipásztora a községnek! Keresztút első, név szerint is ismert lelkésze Szegedi István volt 1576-ban. Őt követte 1578 és 1582 között Eghey Benedek, majd kis szünetet követően 1608-ban Kupai Mihály, 1625-ben Kökényesdi Mihály, 1627-ben pedig Helmeci Márton. A felsorolásból is kiderül, hogy nem volt folyamatos a lelkészek jelenléte a faluban, ennek az okai pedig a törökellenes háborúk voltak.
A reformátusok a 17. században Keresztút lakosságának a zömét alkották. Ibrányi Ferenc földbirtokos 1656-ban készült leírása szerint a falu közterületén református templom feküdt. Az, hogy az épület közföldön állt azt jelezte, hogy a falu többségének volt a temploma. A római katolikusoknak akkoriban nem, míg a keleti egyházhoz tartozóknak volt egy temploma, amelyet Ibrányi Ferenc „orosz pap háza”-ként jelölt meg leírásában. 1667-ben Bíró Fényi István egy ónkannát ajándékozott az egyházközség számára, ami azt jelzi, hogy a gyülekezet ekkor még fennállt. Ezt a kannát a falu 1682-es elpusztulása után valószínűleg a helység Ibrányba menekült lakosai vihették magukkal, és Keresztút újratelepülése után kerülhetett megint a helyi gyülekezet tulajdonába.
A 17. század második felében a település török-tatár támadás áldozata lett, s a templom is bizonyára ekkor pusztult el a faluval együtt. Keresztút a törökök kiűzése után néptelen pusztává vált, s így már a későbbi templomösszeírásokban sem szerepelt. A Rákóczi-szabadságharc után a keresztúti templomból csupán a romos falak maradtak meg.
Az elpusztult települést a 18. század elején a református Vay család kezdte újra betelepíteni más birtokaikról hozott magyar nyelvű református jobbágyokkal. Az ő részükre Vay Ábrahám, Vay László és Vay Mihály földesurak 1754-ben kezdték visszakérni a reformátusok számára egykori templomukat. Ebből az időszakból egyetlen református lelkész neve maradt fenn: Nérczi Mihály lelkipásztoré 1759-ből.
A római katolikusok 1779. évi egyházlátogatási jegyzőkönyve szerint „Kótaj, vagy másképpen Keresztút” községben Vay István földesúr kérésére érkezett 11 évvel korábban Horváth Mihály prédikátor a gyülekezet élére.
A protestánsok életében II. József király 1781. évi türelmi rendelete hozott lényeges változást. A keresztúti reformátusok is ekkor kezdtek hozzá a sajátjuknak tekintett romos templom újjáépítéséhez. 1783-ban Horváth Mihály lelkész helyébe Kozma István lépett. Ettől az évtől vezetik az egyházközség anyakönyvét is, amelyet Kaszás Mihály, a Vay család jószágának gondviselője ajándékozott a reformátusoknak. Kozma István lelkipásztort 1784-ben návai Szikszai Benjámin követte. Ebben az időszakban számos ajándékkal gyarapodott az egyházközség! Ibrányi Károlyné inasa, Kormány Nagy István és hitvese Fábián Mária a gyülekezetnek ajándékozott egy szépen kivarrott fehér selyemkendőt az Úr asztalához.
De nem ez volt az egyetlen adomány: Vay Mihályné ajándékozott a gyülekezet számára templomi felszerelési tárgyakat, míg Hódi János egy ón tálat adományozott. 1784-ben készült el az egyházközség felszerelésének leltára is, megemlítve köztük 4 óntárgyat, 1 terítőt és 1 butykost. Nem sokkal ezután került sor a templom felújításra is – vagyis az új templom építésére –, amelynek költségeinek döntő részét Vay Mihály földesúr fedezte. A lelkészi teendőket ekkor már Pócz András látta el. 1788-ból maradt fenn az első említés az egyházközség iskolájáról is, ahol Gyöngyösi Márton volt az első név szerint is ismert tanító, vagyis „oskolamester”, aki később lelkipásztora is volt a falunak.
Az 1789-ben elkészült templom épülete elé akkor még nem egy téglatorony, hanem egy faharangláb került, amelyben egy 25 fontos, azaz kb. 14 kg-os harangocska kapott helyet. A harangon lévő feliratból kiderült, hogy Bánffy Mihály és Kemény Terézia készíttették 1767-ben. 1791-ben Vay László és felesége Bartsay Ágnes ajándékozott a gyülekezet számára templomi felszerelési tárgyakat.
A 19. század elején összesen 8 lelkész váltotta egymást az egyházközség élén. 1820-ban az akkor 35 éves Szántay Nagy János lelkipásztor kezdte meg szolgálatát, azonban öt évvel később váratlanul elhunyt. Jelen ismereteink szerint ő volt az első református lelkész, akit Kótajban temettek el. Első utóda 1826-ban Keresztúri Dániel lett, akit 1831-ben Csiszár Imre követett – az ő működése idején, Vay Miklós földesúr támogatásával a templomot kívülről és belülről is felújították.
1833-tól vezette az egyházközséget füredi Kováts János lelkipásztor, aki 16 évig szolgált a faluban. 1846-tól az ő kezdeményezésére kezdett el gyűjteni a gyülekezet új, állandó és téglából épülő templomtorony számára, de az 1848-49-es szabadságharc miatt ez végül csak 1862-ben valósult meg.
Az egyházközség 1858 és 1924 közötti 66 éves korszakát nevezhetjük a gyülekezet „virágkorának” vagy csak egyszerűen „Várady-korszak”-nak, ugyanis ebben az időszakban látta el Kótajban a lelkipásztori teendőket az egykori ’48-as őrmester, nagyváradi-viski Várady Pál, valamint két veje, Zsindely Jenő és Sipos Mihály lelkészek. Ez volt az a korszak, amikor megépült a templom tornya, valamint az egyházközség parókiája. Várady Pál és Sipos Mihály személyében pedig a két leghosszabb ideig szolgáló lelkipásztort tisztelhetjük – előbbi 32, utóbbi pedig 29 évig szolgált.
Az 1880-ban tartott első hivatalos, Magyarországot érintő népszámlás szerint Kótajnak 2253 lakosa volt, vallási megoszlása alapján pedig az 591 fő református közösség rendelkezett a harmadik legnagyobb létszámú egyházközséggel a faluban.
A reformáció évfordulóján, 1898. október 30-án sor került a megújult kótaji templom felszentelésére, amely a templom külső és belső felújítását jelentette, javításokkal és festéssel. Ekkor készült el a mennyezet szép csillagos festése, amelyet azonban az 1965-ös nagyjavításkor lefestettek. Ekkor fedték be a templom tetejét is bádoggal, amit a templom tornyára felhelyezett 1898-as bádogszámok is megörökítettek. A templom ekkor 280 férőhelyes lett.
Sipos Mihály az egyházi teendői mellett világi feladatokat is vállalt és meghatározó szerepe volt a falu gazdasági életében. Alapítója és igazgatósági tagja volt az 1899-ben létrejött Kótaji Hitelszövetkezetnek, majd később, az első világháború után, 1920-ban szintén alapítója és igazgatósági tagja volt a Hangya Szövetkezetnek. 1924-ben bekövetkezett halála után a 31 éves Szarka László lett a gyülekezet új lelkipásztora, akinek ünnepélyes beiktatásakor új harangot is felszentelt az egyházközség.
6 év szolgálat után azonban Szarka László is távozott Kótajból, s utóda, a 42 éves erdélyi származású Kónya Gábor lett az, aki létrehozta a Református Nőegyletet, valamint a Református Dalárdát, s ezek mellett az elemi iskola gondnoksági elnökévé is megválasztották. 1934-ben az ő közreműködésével restaurálták a templom épületét. 1939-ben az egyházközségi munkáját igen komoly apparátus segítette: Gaál Balázs kántor és jegyző, dr. Jármy Menyhért gazdasági főtanácsos, mint világi elnök, Nagy Gyula gondnok és egy 12 tagú presbitérium. A lelkész különböző kótaji ünnepségek, rendezvények állandó szervezője és résztvevője volt. 1936-ban létrehozta a Keresztény Ifjúsági Egyesületet, amelynek 14 fiú és 16 lány lett a tagja, s ezen a rendezvényen szerepelt először a Református Dalárda is.
Erős hittel ápolta a kótaji református hívek lelki üdvét akkor is, amikor Magyarország a második világháború vészterhes éveit élte, és ott állt sziklaszilárdan az egyházközsége élén a nagy világégést követő gyors politikai változások éveiben is. Megélte a kommunista hatalomátvételt, az egyházi földek állami tulajdonba vételét, s még Sztálin 1953-as halála után is hűen szolgálta egyházközségét. 23 év szolgálat után, 1953 decemberében leköszönt hivatalából és átadta helyét Pógyor Istvánnak.
Az új lelkész az 1956-os forradalom idején szót ejtett a korábban egyházi birtokként szamon tartott Csonkahegy állami tulajdonba vételével kapcsolatban, de a földterült végül a forradalom leverése miatt nem került vissza a református egyházközség birtokába. Az ő idején történt meg, 1964-ben a református templom felújítása, amikor egyértelművé vált, hogy egy középkori, feltehetően gótikus eredetű templomról van szó, amelyet a 18. században jelentősen átépítettek. Napjainkban az Ibrányi-Fráter kúria mellett ez a másik műemléki rangra emelt épület Kótaj községben.
1968-ban Pógyor István utódja Lipcsei Árpád lelkipásztor lett, aki nagy odaadással és szeretettel végezte szolgálatát. Fiatalon érte az a súlyos betegség, amely miatt rokkantsági nyugdíjba kényszerült, de a szolgálatokat azután is örömmel vállalta. Egészségi állapota miatt azonban 1991-ben távozott az egyházközség éléről, ezért az itteni szolgálatot Péter-Szarka László kemecsei lelkész látta el 1993-ig. Őt először Fülöp Lívia követte, majd 1994-ben az ajaki származású Péter László vette át a helyét, aki 12 év szolgálat után, 2006-ban szintén távozott. 20 évvel ezelőtt a kispaládi születésű Angyalosy Zsolt lett a község új lelkipásztora, de 2013-ban bekövetkezett hirtelen halála miatt a felesége vette át a nyírbogdányi mellett a kótaji egyházközség vezetését is. 2015 óta a kótaji gyülekezet munkájában segítette őt Viltskó P. Ádám beosztott lelkész, akit a gyülekezet 2021-ben választott meg vezető lelkipásztorává – ezzel ő az ötvenedik, név szerint is ismert lelkész a kótaji református egyházközség történetében. Jelenleg lelkészfeleségével, Viltskó P.-Porcs Máriával együtt munkálkodnak Isten Országának építésén a kótaji református egyházközségben.
– Egyházközösségünk történetét összefoglalta: